Energiatakarékosság az irodában

Napjainkban égető kérdés, hogy minél inkább megóvjuk a Földet és a benne rejlő tartalékokat megfelelően használjuk fel. Erre egyre több munkáltató ébred rá, így ennek jegyében alakítják ki a munkakörnyezetet is. Korábbi cikkünkben már adtunk néhány tanácsot, hogy miként lehet környezetbarátabb az irodahelyiség. Most pedig ideje az energiatakarékossággal is foglalkozni.

Olyan munkahelyen, ahol sok elektronikus eszközre van szükség ez égető kérdés lehet. Amellett ugyanis, hogy a bolygót óvni kell az élhetőbb jövő érdekében, rengeteg pénzt is megspórolhat, ha az áram fogyasztását optimálisan használja fel. Néhány egyszerű lépéssel máris rengeteget spórolhat. Lássuk, melyek ezek a lépések!

Ki kapcsolta le a lámpát?

Gyakran vesszük természetesnek, hogy a lámpák egész nap égnek az irodában. Ez télen még talán elfogadható, amikor korán sötétedik és borús az idő. Ugyanakkor, ha odakint éppen hét ágra süt a nap teljesen felesleges. A természetes fény emellett a szemeket sem terheli annyira, ami különösen fontos akkor, hogyha a monitor folyamatos használatával egyébként is kihívásnak vannak kitéve.

És ha már a fényeknél tartunk: a monitorok világítását is célszerű alacsonyabbra állítani. Az alacsonyabb áramfogyasztás mellett ezzel is sokat lehet tenni a látás egészségének megőrzéséért. Bizonyára Ön is tapasztalta már a hosszabb munkanapokat követő kellemetlen, szúró érzést. Ez a tünet ritkábban jelentkezik majd alacsonyabb fényerő mellett.

Az ebéd- és kávészünetek alkalmával érdemes a számítógépet kikapcsolni, vagy legalábbis alvó módba tenni. Gondoljon csak bele: rengeteg felesleges energiát használ fel addig is, amíg az agy néhány percig pihen. Ez mind megspórolható, hogyha erre az időre szünetelteti a gépek működését.

Újragondolt beszerzés

Az sem mindegy, hogy az irodai kellékek honnan lesznek beszerezve. Ha van rá mód, akkor célszerű olyan kereskedőket választani, akik maguk is a környezettudatosság és a takarékosság jegyében építik vállalkozásukat. Ezzel olyan ügyet szolgálhat cége, ami nem csak a jelenben, de a jövő számára is kulcsfontosságú lehet.

Emellett magukra az eszközökre sem árt egy kis figyelmet fordítani. Ma már számos olyan eszköz kapható, amelyek a használatot követően újrahasznosíthatóak, legyen szó irodaszerről, vagy akár számítógépről. Sőt, utóbbi esetében érdemes elgondolkozni, hogy a tönkrement, használatból kivett készülékeket rendelkezésre bocsássa olyan emberek számára, akik ezek felújításával foglalkoznak.

Ha van rá lehetőség, elektronikus eszközökből szerezzen be olyan darabokat, amelyek rendelkeznek az úgynevezett „eco mode”-dal. Ez lehetővé teszi a fogyasztás minimalizálását akkor is, amikor éppen működésben vannak. Amennyiben erre nincs lehetőség, akkor pedig a beállításokkal lehet játszani egy kicsit, hogy az optimális legyen felhasználás és áramellátás szempontjából is.

Ezeket az apró változtatások viszonylag kevés energia befektetésével is megvalósíthatóak az irodában. Alkalmazásukkal viszont rengeteg energiát takaríthat meg ami jobb színben tünteti fel a partnerek és ügyfelek szemében is. A környezettudatos vállalkozás ugyanis megmutatja az érdeklődők számára, hogy nem csak a bevételekre, hanem a fontos részletekre is ügyel.

Persze, ezeket a tanácsokat még végtelenségig lehetne sorolni, hiszen rengeteg lehetőség létezik arra, hogy csökkentsük az áramfogyasztást. A fentiekkel viszont elkezdődhet egy folyamat, amit sokkal egyszerűbb lesz a későbbiekben újabb szokásokkal bővíteni.