SCHNEIDER - A környezettudatosság jegyében

A Schneider számára kiemelten fontos a környezettudatosság: 1998 óta rendelkezik EMAS* tanúsítvánnyal. Ez azt jelenti, hogy cégük megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak és követelményeknek. Ezt az iparágban elsőként érdemelhették ki, és tíz éven keresztül az egyetlen cégként büszkélkedhettek vele.

A családi vállalkozásként induló és ma is így működő cég számára a németországi Fekete-erdőben és Harzban lévő központ szolgál kutatási, fejlesztési, valamint gyártási helyszínként.

Társadalmi felelősségvállalásuk példaértékű: a területi kihasználtságra éppen olyan figyelmet fordítanak, mint a környező utak védelmére. Ezen túlmenően a fenntarthatóságot hosszú élettartamú tollak gyártásával igyekeznek elősegíteni, a termékcsomagolást a lehető legkevesebb papírfelhasználásból oldják meg.

A globális felmelegedés és a klímaváltozás egyre nagyobb társadalmi nyugtalanságot eredményez, a klímavédelem tehát szintén fontos eleme a környezetvédelemnek. Mit tehet egy vállalat ennek érdekében? Például csökkenti a szén-dioxid kibocsátását, melynek fő forrása az alapanyagok beszerzésénél kezdődik. A logisztikai folyamatok döntően meghatározzák ezt, de magát a termék csomagolásának folyamatát is tekinthetjük példaként.

Az idei Kék Katalógusban (2015-ös Vállalati beszerzési ABC) a Schneider „Slider” termékek („Rave”, „Memo”, „Edge”, „Basic”, valamint a 755-ös XB golyóstollbetét) az alábbi logóval egészültek ki:

Schneider Slider Climate Control

Ez a logó azt jelzi, hogy az említett termékek egy nemzetközileg jóváhagyott projekt keretein belül rendelkeznek egy-egy azonosítószámmal, amely alapján részletes információt kaphatunk a gyártási folyamat szén-dioxid kibocsátásról (kg). Az alábbi oldalon lehet megtekinteni az adatokat az azonosítószám beírása után: www.climatepartner.com

Óvjuk környezetünket!

A termékválasztékról tájékozódjon honlapunkon: www.depot.hu

* Eco-Management and Audit Scheme,
rendszerhitelesített környezetvédelmi vezetési rendszer