Eljött a nagy, tavaszi rendrakás ideje az irodában is

Habár a munkahelyünk nem jelenti az otthonunkat és ideális esetben takarító személyzet is rendelkezésre áll, évente kétszer nem árt egy nagyobb rendrakást is beiktatni. Persze, az átlagembernek nincs kedve hozzá, felesleges nyűgnek érzi, azonban növelheti a munka hatékonyságát, ha mégis időt szánunk rá, hogy minden a helyére kerüljön.

Természetesen, ebben az esetben nem arról van szó, hogy átkellene törölgetni a szekrényeket vagy nekiesni a tisztítóval a szőnyegnek. Az irodában a nagytakarítás sokkal inkább a munkaeszközöket érinti és a különböző dokumentumokat, amelyek hajlamosak felhalmozódni. Lássuk, hogy érdemes kezdeni a feladatokat, hogy az elkövetkezendő fél évben zavartalan lehessen a munkavégzés!

Az a bosszantó archiválás

Az archiválás azok közé a feladatok közé tartozik, melyek a legtöbb fejfájás okozzák az irodában. Éppen ezért célszerű ezzel kezdeni, hogy később már ne kelljen vele foglalkozni. Sokkal felszabadultabban lehet ellátni a maradék tennivalókat, hogyha ezen már túl vagyunk.

Ilyenkor célszerű új irattartókat és tárolókat beszerezni, amelyekbe bekerülhetnek az újabb archivált iratok. Így biztos lehet benne, hogy azok nem keverednek majd össze a régiekkel, hogy később ne lehessen őket megtalálni, amikor kellenének valamiért. Ráadásul a dobozos megoldás megkönnyíthet egy későbbi irodaköltöztetést is, amikor egyébként is mindent bedobozolnak majd.

Ideje megszabadulni a lomoktól is

Hamarosan a legtöbb helyen megkezdődik a lomtalanítás. És hogy miért jó ez az irodának? Azért, mert a nem működő, vagy feleslegessé vált berendezésektől így könnyedén megszabadulhat. Mióta áll a sarokban az az elromlott nyomtató? Csak a helyet foglalja és igazán ideje lenne, hogy eltűnjön az irodahelyiségből, hiszen semmi szükség nincs rá.

Ugyanez vonatkozik az elhasznált írószerekre is, a teleírt cetlikre és egyéb apróságokra is.

Mióta gyűlnek az alkalmazottak asztalán? Jók ezek valamire?

Ugye hogy nem…

Kukába velük, hiszen aligha valószínű, hogy továbbra is ellátnák eredeti funkciójukat. Egyébként is, így sokkal több hely marad arra, hogy beszerezzen belőle újakat, amelyek valóban használhatóak.

Lomtalanítás után jöhet a beszerzés

Persze, vannak olyan eszközök, amelyek folyamatosan pótolva vannak, mint például a tollak vagy a ragasztószalag. A nagy beszerzéseket viszont ilyenkor érdemes megejteni, amikor láthatóvá válik, hogy mi az, ami pótlásra szorul. A szortírozásnál erről egyébként célszerű listát írni, így biztosan nem marad ki semmi.

Ez az időzítés másfelől azért is jó, mert sokkal egyszerűbb egy körben beszerezni mindent. Ha már úgyis éppen folyik a nagy bevásárlás, akkor ez remek alkalom arra, hogy végre lecserélje azt a rozoga polcot és beszerezzen néhány új munkaeszközt is, például asztali rendezőt, tárolókat, névjegykártyatartót és más, hasonlóan hasznos kiegészítőt, melyekkel rendben tarthatóak a munkaállomások.

Ahhoz, hogy a rend hosszú ideig fenntartható maradjon, szükség van arra is, hogy mindennek meglegyen a maga helye. Ennek ellenére időről időre egy nagy újrarendezés nem árthat, így könnyebb kézben tartani mindent és évek múltán nem fognak hegyekben halmozódni a felesleges holmik vagy az archiválásra váró dokumentumok.

A rendezéshez minden szükséges eszközt és kiegészítőt beszerezhet webáruházunkban. A mindennapokban használt írószerek mellett praktikus tárolódobozok és iratrendezők széles választékával várjuk, melyekkel gyerekjáték lesz a nagy tavaszi rendrakás az irodában.

 

tároló