Tegyen az irodai jó hangulatért

Mindannyian tudjuk, hogy dolgozni úgy lehet igazán jól, ha jól érezzük magunkat az irodában. Ennek egyik feltétele az önmagunkkal, és munkatársainkkal való jó kapcsolat. Ebben a cikkben ezt jártuk körül.

Keresse a másikban a legjobbat!

Ha egy irodában nap mint nap össze van zárva a munkatársaival, könnyen észreveheti a hibáikat. Főként igaz ez, ha szorosan együtt kell működnie valamelyikükkel, és azonos projekten dolgoznak.

Az, hogy nem ugrál a hibákon, az persze nem jelenti azt, hogy ne is figyelmeztesse az illetőt rá, hiszen a felelősség közös. Ám ne feledje, mindenki megérdemel egy második lehetőséget. Botlás nélkül sokszor nincs fejlődés. Ám ha a kollégák ismerik egymás gyenge pontjait, akkor kiválóan össze tudnak dolgozni.

Nem mindenkinek ugyanazok a feladatai, ezért természetes, hogy nem ért mindenki mindenhez. Ráadásul mindenkinek vannak olyan munkái, amelyekben szárnyalni tud, de olyanok is, amelyek elkészülnek ugyan, de nyögvenyelősen mennek. Emberek vagyunk, nem csak munkagépek. Keresse hát mindenkiben a legjobbat, ezzel is segítve a fejlődésüket!

Törekedjen a fejlődésre!

Amennyiben van rá módja, tanuljon meg új részfeladatokat. Így nem csak hogy nem válik unalmassá a munka, de ki is tudja segíteni a kollégáit, netalán egy előléptetés is várhatja. Természetesen ha karrierre vágyik, azt beszélje meg a főnökével, hiszen egyébként lehet, hogy csak a sült galambra várna.

Soha ne beszélje ki a másikat a háta mögött

Az irodai pletykánál nincs is veszélyesebb. A rosszindulat pedig könnyen balul sülhet el, még akkor is, ha valójában egy kis ártatlan ügyről van szó.

Biztasson másokat!

A munka is jobban megy akkor, ha tudjuk, hogy a kollégáink mellettünk állnak. Ha tehát lehetősége van arra, hogy biztasson másokat, tegye meg!

Csak az a feladata, hogy feltételezze róluk a lehető legjobbat, és legyen türelmes, hiszen a változás nem érkezik azonnal.

Hagyjon fel a rossz szokásaival!

Ne egyen a számtógépnél, ha ezzel másokat irritál. Ne telefonáljon személyes ügyekben az irodában, ha ezzel akadályozza mások eredményes munkavégzését.

Főként a közös légterű irodákban van a legnagyobb szükség az alkalmazkodásra.

Rakjon rendet az asztalán!

A munkahelyi asztalán árulkodó rend vagy káosz hűen árulkodik az aktuális lelkiállapotáról. Ám nem csak önnek rossz, ha a nagy papírhalomban hirtelen nem talál valamit, a munkatársai számára sem túl kellemes látvány.

A rendrakásban segítségére lehetnek a mappák, a fali polcok, szekrények, és máris átláthatóbb lesz a munka.

Válogasson a www.depot.hu irodai felszereléséből, és adózzon a jó irodai hangulat oltárán!